Béla a jobboldal ellen
Antijobboldalista blog by Béla from Zulu.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Üdv! Két éves a blogom! Ennek örömére elhatároztam, hogy megpróbálok kicsit konszolidálódni. Bizony! Úgyhogy a faszszopó, köcsög neonácik szophatják majd a saját faszukat, hogy nem lesz kibe belekötözködni. El is kezdtem olvasni. Először Charles Dickenstől nyomtam le a Twist Olivért, utána az apámtól kapott Victor Hugo-könyvet, A nyomorultakat. Közben már el is kezdtem olvasni Dosztojevszkijtől A kamaszt is, és amikor befejeztem a két könyvet, rögtön nekivágtam a Bűn és bűnhődésnek is. Utána jött rögtön Tolsztojtól a Háború és béke, majd Goethetől a Faust. Cicerotól A szónokot, Az államrólt, A törvényekrőlt és persze a Brutust is elolvastam, majd egy kezembe került Szophoklész-gyűjteményből vagy egy tucat drámát. Olvastam utána Hérodotosz meg Homérosz írásait is. Ovidius a Metamorfózisa volt a következő, majd utána Franz Kafka Az átváltozás című novellája. Később kezembe került (szintén apámtól) az orosz Pofonütjük a közízlést! Ebből Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij írásait olvastam, majd rákaptam Montesquieu a Tövények szelleme című társadalmak és éghajlatok összefüggését vizsgáló könyvére.


Ágaskodó Telivérek: 2008. május 1., Merlin Színház!

Olvastam még Ruszótól is, bocsánat, Jean-Jacques Rousseautól: az Értekezés az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól és az Értekezés a politikai gazdaságtanról című írásait. Továbbá bepiálva felolvastam apámnak Shakespearetől majdnem mindent, amit csak kiadtak magyarul, Villontól vagy egy tucat balladát, meg elolvastam még Giovanni Boccacciotól a Nimfák színjátékát, és nem rég fejeztem be Hemingway Édenkertjét. Szóval kezdem értelmesebb dolgokkal elfoglalni magam, mint a nácifikázás és náciverés. Trágárkodás helyett ma már inkább Thomas Mann „az észhez folyamodó”, 1930. október 17-i, berlini Beethoven-teremben felolvasott beszédének fordítását illesztem be ide, azaz a „Német Felszólamlás” szövegét (amit a "Magyar Felszólamlás" címén - bármiféle tartalmi változtatások nélkül - fel is olvasok majd júniusi rendezvényemen Orbán Viktor, Polgár Tamás és társaik politikájára utalva), miszerint a nemzetiszocializmus, amit gyakorolnak „az excentrikus barbárság és a primitív-tömegdemokratikus vásári durvaság óriáshulláma: tömeges görcsbeesés, bódécsörgettyűzés, hallelúja és monoton slágerszavak dervisszerű ismétlése, míg mindenkinek habzani nem kezd a szája”. Meg szaros oi-punk/oi-skinhead bulik helyett olyan színvonalas és érdekes rendezvényekre járok el, mint az Ágaskodó Telivérek fellépése ma a Merlin Színházban (ami magyar zenekar lévén ma adott először koncertet - Amerika, London, Párizs után - Magyarországon is).


Ágaskodó Telivérek: Valeria Lobelia Blu - Ágaskodó Telivérek: Stupid Girl


Európában tombol a Rage Against the Machine! Eljön NovaRockra is!


Rage Against the Machine: 2008. június 1., PinkPop fesztivál!

   
2008 április 29-én megjelent a Grand Theft Auto IV, amiről már írtam egyszer itt!


Grand Theft Auto Újpest egyenesen az index.hu-ról!



Látjátok ezeket a képeket, nácigecik?! Nem csak én nem kérek belőletek!

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 50 komment érkezett ()

1. luuuk (látogató)
2008. 05. 02. 1:25

mindig a nigger szól be!

2. zsidóbérenc álnigger (látogató)
2008. 05. 02. 1:58

zsidóbérenc álnigger

3. Fanni (látogató)
2008. 05. 02. 15:27

Kisbéla láttalak merlinben! majdnem odamentem hozzád hogy kiverjem belőleda szart,miafaszt képzelsz Szerencséd hogy be voltál védve de legközelebb megtalálunk márkékkal!

4. Hmmmm (látogató)
2008. 05. 02. 16:12

1-3

csak nem nácigecik vagytok?
magatokra vettétek?

5. visszatérő olvasó (látogató)
2008. 05. 02. 18:00

Tudtam én, hogy érdemes figyelni a blogodat! :)

6. skinhead (látogató)
2008. 05. 03. 1:36

akkor is ilyen okos leszel, amikor a fogaidat keresgéled a földön??? román fasz

7. Hmmmm (látogató)
2008. 05. 03. 1:46


6-ra

nocsak, magadra húztad az inget?

8. V10R1C4
2008. 05. 03. 1:50

De kis sértődősek vagytok! Miért nem húztok el ti is a könyvtárba? Nem a Mein Kampfot, az már megy kívülről is, valami mást! Hátha leszoknátok erről az azonnal felfúvódó hisztérikus varangy-stílusról...

9. Proof (látogató)
2008. 05. 03. 5:03

Hajrá, Béla!

10. kacor (látogató)
2008. 05. 03. 15:14

ha valaki megadja nekem ennek a csávónak a számát, írja le mellé a saját e-mail címét is, és pénzjutalmat kap

11. krisztián (látogató)
2008. 05. 04. 20:34

ÁTKOZOTT LÉGY

12. Hmmmm (látogató)
2008. 05. 04. 20:52


11-re
no igen, a legyek nagyon szemtelenek, rárepülnek mindenre, s odapötyögtetnek.

13. jó kis... (látogató)
2008. 05. 08. 16:12

jó kis blogot írnak helyetted, Béla!

14. én csak nevetek. (látogató)
2008. 05. 16. 12:58

hát, érdekes ember vagy. nem gondoltál még szerintem bele, hogy minek a seggét nyalod. szerinted jó volt, hogy az útszéli szaros csöves is annyit kapott mint a rendesen dolgozó ember? kurvajó volt hogy szétcsatolták magyarországot? egy büdös kis kommunista nigger magyarországon ne ossza az észt, mennyél afrikába, ha olyan büszke vagy a négerségedre, vagy esetleg metéltesd körül magad, és ülj egésznap egy fasszopó zsinagógában, ha már zsidónak akarsz tűnni.

15. shavO (látogató)
2008. 05. 16. 19:59

lol beszívva ekkora flash az olvasás?!

16. asd@freemail.hu (látogató)
2008. 05. 21. 3:25

kis béla az nem néger hanem cigány...

17. hun1994 (látogató)
2008. 06. 14. 1:28

V10R1C4! Gratullálok a balibb okoskodásodhoz lácszik hogy, Te is élet és irodalmon nöttél fel!
Te faszopó!

18. hun1994 (látogató)
2008. 06. 18. 18:42

kacor! XII. kerűlet Némethvölgyi ut 82. iletve divizio88fan@freemail.hu

19. mariska (látogató)
2008. 06. 22. 14:16

Látod Béla, ők nem képesek a megújulásra.:D (Meg a helyesírásra sem)

20. V10R1C4
2008. 06. 26. 6:25

17. Gratulálok bazmeg. Te aztán tudsz vitatkozni... anyád ejtett a fejedre és apatejen nőttél fel, az látszik... hun van az a sok eszed? Azon kívül, hogy a nagy pofádban, mert üvölteni azt tudsz mint sakál. És nem csak egy helyen... Osztódsz, vagy tényleg ennyire tökegyformák vagytok? Netán a hunok feltalálták a klónozást?

21. izomagyu
2008. 06. 26. 9:38

re17
hun1994!
neked sem ártana, ha az életre irodalmon nőnél föl, sokat ad az ember-szabáshoz

22. hun1994 (látogató)
2008. 06. 26. 15:16

Izomagyú-Fülepke! Az élet és irodalom egy ujsag, kár hogy te nem ismered te ostoba geci. Elolvasod és zsidóvá válsz tölle! Legjob!

23. hun1994 (látogató)
2008. 06. 26. 15:18

V10R1C4! Te sem küldessz más dumát mint az elvtárs haverlyaid. Ezzel a klonozás dumával magadat oltottad le :D

24. izomagyu
2008. 06. 26. 15:51

hun1994!
anyád nevét feleslegesen szádba ne vedd, ha értesz kisgyerek az első mondatod után, még ha ostoba is!

25. V10R1C4
2008. 06. 26. 19:02

23. Ne elvtársazz, cicafül, nem áll jól. Nincsenek nekem semmiféle "elvtárs" "haverlyalyim". Nem én vagyok a birka, bármennyire is nem tetszik a klónos duma. Tényleg, ha még nem ütött meg a guta, próbáld meg rám visszafordítani - miért magamat oltottam le vele?

26. hun1994 (látogató)
2008. 06. 28. 19:56

V10R1C4! "Osztódsz, vagy tényleg ennyire tökegyformák vagytok? Netán a hunok feltalálták a klónozást?" Ha ez számodra vicces netán szellemes akkor nem szóltam.

27. V10R1C4
2008. 06. 28. 20:46

Ha ez számodra sértő (= találva érzed magad), akkor ne is.

28. hun1994 (látogató)
2008. 06. 30. 3:30

V10R1C4! Te uggyiss csak egy komunista faszopo vagy tök mindeggy miket beszélsz itt öszevissza!

29. V10R1C4
2008. 06. 30. 3:40

Én még tudok összefüggően fogalmazni, Te már nem. Most akkor ki csúszik a padlón habzó szájjal? Vagy ez valami ősmagyar dialektus? Komolyan utánanézek, mert a fenenagy hígmagyarságomban összeolvasott néprajzkötetek egyikéből sem ismerős...

30. hun1994 (látogató)
2008. 06. 30. 16:04

V10R1C4! Nem hitem volna hogy, 1:40.kor még fen vagy és válaszolsz nekem. Nem kell itt a többi faszkalappal összekacsintva gyáván hígmagyarozni meg ősmagyarozni meg célozgatni hogy te mekkora értelmiségi urbánus hetedik kerületi népszavát olvasó drogos homokos zsidóbérenc vagy. Én szarok rá. És ezzel sokan igy vagyunk.

31. V10R1C4
2008. 06. 30. 16:51

Te tudod, mi az a hígmagyar? Azt a régi "jobbosok" mondták arra, aki nem az elveiket vallotta - úgyhogy bajosan tudnék én "hígmagyarozni"... pláne gyáván. Összekacsintva meg azért nem nagyon, mert mint azt fentebb említettem, nálunk nincs ez a militáns "ez a napiparancs, úgyhogy ezt csináljuk"-jelleg.
Célozgatni, ha jól látom, Te célozgatsz. Újságot aránylag ritkán olvasok, mikor mit. A hetedik kerületit eltaláltad, bár már egy ideje tizedik kerületi vagyok, és sanszos, hogy szeptembertől dél-budai leszek. Értelmiségi: van két szakmám, olvasni azt tudok és szeretek is, írástudó ember vagyok. Úgy kell nekem, tiszta kibaszás. Drogokkal nem élek, nem elvből - nem és kész. Homokos: ilyen szőrös, nagydarab, dörmögő csaj (mert a V10R1C4 az Viorica, vagyis nőnemű vagyok) nincs, mint az én V10R3Lem (a párom).
Végül, de nem utolsósorban: mi az a "zsidóbérenc"? Annyi helyen láttam már leírva, és istennek nem bírom összerakni, hogy mi lehet... Cionista? Vagy mi?

32. FikkentĂĄger (látogató)
2008. 07. 01. 21:58

HĂĄde vĂłtam ragĂŠn a novĂĄn, most mĂĄn meg is halhatok akĂĄr.
De még előtte nemzek néhány kis komcsit, a meglevő négy mellé, nehogymá ne.

33. hun1994 (látogató)
2008. 07. 02. 4:28

V10R1C4! Nincs is roszab egy hetedik kerűleti származásu szeműveges, dagadt, szörös, dörmögö Mózes-hitü nösténynél :D Ez az i=1, 4=A, o=0 logika biztos valamilyen számitogépes játékból ragatt rád. Kérlek alássan egy zsidóbérenc nem zsidó, nem kell túl sok agysejt hogy, kikövetkeztesd innentöl. Ráadásul te ostobaságodat huzza alá az is, hogy a cionistára tippeltél :D 10. kerűleti vagy, dél-budai leszel... Egy nemzetet hoztál lázba a lakásproblémáddal. Kit érdekel, hogy egy albertfalvai lakótelep 6. emeletéröl fogsz élet és irodalom olvasgatása közben kibámulni a rozsdásódo gyártelepre vagy köbányán lopatod el az újlipotvárosi nagybácsidtol kapott suzukidat? :D

34. V10R1C4
2008. 07. 02. 5:16

Nem ragatt assehonnan. Hogy kit érdekel a lakásváltásom? Téged, mert azonnal elkezdez rinyálni, mihelyt szóba kerül. Legalább ne pofáznál annyit, mindjárt vagányabbnak tűnnél... Ami meg a zsidóbérenc témát illeti, igen szar lexikoníró lennél, mert csak azt tudná meg mindnki a lexikonodból, hogy Te kurvaokos vagy, aki meg kérdez, az hülye. Pedig hát...
Lakáügy reloaded: nincs gazdag nagybácsim. Az meg a másik fele, hogy itt (Kőbanya) nem szokás lopni (vagy csak tőlem nem, mindennki más helikopter...?). Ezen a vonalon elindulva: Keveháza utca. Csak hogy gondolkozz egy kicsit és elfoglald magad a térképpel. Hol a pecsbe' van ott gyártelep? Csak akkor jelentkezz, ha megnézted! Ismerd meg hazádat! Az csak érdekel!

35. hun1994 (látogató)
2008. 07. 02. 17:42

V10R1C4! Én Buda gazdagabbik felében lakom és nincsenek lakás problémáim hiszen egy jokora családi házban tengetem a mindenapjaimmat, egy szép környéken (ha megbocsátasz én nem irom ide hogy honnan hova költőzök). Ha már enyire összemelegedtünk, meg is hivhatlak golfozni ha nem bánod :D 18-as villamossal jártam már nem is eccer a 11. kerűlet árnyékosabb vidékein és közelről is megtapasztalhatam az ottani életkörülményeket és elég undorito lehet arrafelé élni. Nme mondtad hogy, Keveháza utcába költözöl csak hogy a 11. kerűletbe. És mivel előtte suttyó hejeken laktál gondoltam ltp-re tesszed át a szék helyed. mindegy. Legalább tudsz majd vonattal járni ha utazni szotyan kedved.

36. pszabomaria
2008. 07. 02. 18:25

Nagyjából végig olvastam, de nem sikerült eldöntenem, hogy egy játéknak vagyok a tanúja, vagy ez a mai valóság. Mármint ez a stílus:)
Mindenesetre ajánlok egy kis oolvasnivalót. Az oldal új, és az eredetinek az ifjúsági változata. Talán érdekes lesz. A történelem link alatt vannak feltöltve Szent István intelmei Imre herceghez. Talán érdemes böngészni:)
www.vilagszabadsag.tvn.hu

37. hun1994 (látogató)
2008. 07. 03. 1:46

pszabomaria! Hallod? Ne ezt olvasd hanem az elözöt, ott le van írva hogy, Béla mit müvel az olvasnivaloval :D Biblia vagy ez a szaros Szent Istvános cuc, mindegy neki. Ja és ne beszélj magas lórrol...

38. V10R1C4
2008. 07. 03. 2:36

35. Látom, odavagy magadtól, amiért dicső eleid pont Budán rakták le a seggüket... olyan vagy ezzel, mint a krumplibokor: amire büszkének lehet lenni, az mind a föld alatt van. Mert, hogy ezzel a nagyképű trotli hozzáállással még csak viccből se dolgoztál soha, az közel 100%. Mert például akinek a Damjanich utca meg az Óhegy (nem ott lakom, de az is X. kerület) suttyó hely, viszont "elvből" nem teszi a kényes valagát lakótelepre, annak a realitásérzéke arra sem elegendő, hogy a két raklap közötti távolságot megbecsülje, mielőtt pofával nekimegy. Perszepersze, tudom, hogy ilyen alantas dolgok, mint munka, kilátni a fejedből és társai csak a bajnak vannak és kurvára nem tudnak érdekelni...
36. Valószínű ennek a srácnak ez a gyári stílusa, egyem a kisszívét, majd kinövi. Ha ilyen ütemben művelődik:-))))

39. hun1994 (látogató)
2008. 07. 03. 3:13

V1OR1C4! Ha nem pofáznál ennyit, "vagányabbnak" tünnél. Szerintem pihenny rá a dologra és, gondolkozz el: valyon örülnének a szüleid, ha azt látnák hogy egy gyári stílusu ujjgazdag kissrác röhögve és szánalomból szopatja a két diplómás gyereküket? :D Nyugi csak viccelek :D (Jotanács: irj valami lekezelöt)

40. V10R1C4
2008. 07. 03. 3:20

A kép, amit festettél, olyan, mint egy Matei Branea-rajz:-))) Egy lekezelő rendel: olyan vagy, mint a pingponglabda, ezért szeretek veled "vitatkozni" (szigorőan idézőjel!). Te egy paródia vagy:-)))

41. Hmmmm (látogató)
2008. 07. 03. 8:23


na most az a helyzet, hogy ez a 94-es magyar, nyelvtanórákról hiányzott.

42. hun1994 (látogató)
2008. 07. 03. 17:03

V1OR1C4! Én is szeretek veled "vítatkozni", de mostantol nem lessz már poén :)

43. V10R1C4
2008. 07. 03. 20:41

Mi van? Alkotói válság?

44. Hmmmm (látogató)
2008. 07. 03. 20:45


vítatkozni=vitatkozni
mostantol=mostantól
lessz=lesz

hosszabb mondatot ne írj.

45. hun1994 (látogató)
2008. 07. 05. 0:04

Hmmmm!Ne lovagojj anyira ezzen a témán mert, felesslegessen tesszed, de meghalytom a felyem a hejesirássi tudássod elöt!

46. hun1994 (látogató)
2008. 07. 05. 0:05

V10R1C4! A 40-es hozászollás utolsó mondatát olvasd el. Szia

47. ugh... (látogató)
2008. 07. 10. 14:35

hun1994... elég szánalmas vagy... te aki itt kommunistázol azokat az eszméket követed, amik mindent az állam kezére akarnak vissza... ha nem látnád a kommunizmusnak ez votl az egyik alappillére... azt sem tudod miről beszélsz... ha buda egyik gazdagabb részén laksz, gondolom a rozsadomb környékén, akkor fenn áll annak a hatalmas veszélye, h a szüleid is a rendszer alatt gazdagodtak meg, nem teljesen oszinte modon... 1994 ebből arra itélek, hogy 14 éves lehetsz... hát mit ne mondjak, ameddig a szüleid fényesre nyalják a kis segged, nagy lehet a pofád, de amikor egyedül kell boldogulnod azért jo lenne rajtad röhögni egy jot... a másik meg h álltalában a gazdag emberek értelmesek, de ahogy elnézem a te szüleid nem lehetnek azok, h ilyenre neveltek... a rasszizmus a világ talán legprimitivebb dolga, egyszer szivesen gratulálnék nekik... apám... el nem hiszem, hogy mi lesz ebből az országbol...

48. hun1994 (látogató)
2008. 07. 11. 19:32

ugh...! Tők jo hogy, ez a téma hogy hol lakom. Nem, kedves barátom, nem Rózsadombon lakom, a teoriád ugrott, pedig nagyon okosatt akartál irni :D A szélsőjobbnak és a szélsőbalnak vannak érintkezési pontjai, én nem hiném, hogy a nacionalizmus alappillére pedig a privatizáció lenne, de te tudod. Ez a 14 éves dolog is nagyon jo meg látás tölled, talán még a Monarchia idejéből maradt ránk, Magyarokra az a téves előitélet, hogy a fiatalok kusoljanak, ezért általlában idösebbeket alkalmaztak a különbözö állásokra. Aki idős=okos logika alapján. Szerinted az antikommunizmus egyenlö a raszizmussall? Tanúlmányozzd a történelemkőnyvekett, serényen, mert ez sok ujdonság volt neked mára :D (ez most talált, gyorsan írd bele az elsö mondatodba, hogy én meg a nyelvtankönyveket tanúlmányozzam, kapsz egy píros pontot) Legalább az ilyen kioktató, öntelt seggfejek lennének kicsit müveltek azokban a témákban, amikben okoskodnak :D

49. domi (látogató)
2008. 09. 26. 1:00

aliquis loquor hic latine?

50. Andor (látogató)
2008. 10. 02. 22:56

ha már ilyen "rengeteg" könyvet olvastál, ajánlom figyelmedbe George Orwell: 1984 ill. Állatfarm művét.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.